A játék

Kép: bbc.co.uk

Kép: bbc.co.uk

A játék szó hallatán mindenkinek más és más jut eszébe. Azt azonban leszögezhetjük, a játék egyidős az emberrel, fontos része az emberré válás folyamatának.

Hogy ez a kijelentés nem túlzás, néhány példával szolgálok a múltból. Gondoljunk csak a Mezopotámiában játszott kockajátékokra. Az Ur város királysírjaiban talált díszes, nemesfémekkel, féldrágakövekkel berakott játéktáblákra. A ma is oly népszerű sakk és malom-játékokat is játszották már a múltban. Kutatások alapján megállapítható, a játéktáblán vagy kockával végzett rituális játék: a jóslás, illetve mágia minden kultúra része, a fejlődés végén a társasjáték, gyermekjáték áll. Angliából indultak útjára az 1800-as évek elején a történelmi tárgyú társasjátékok, vagy az Európai utazás című, földrajzi játék, de matematikaoktatási céllal is készült társasjáték, Számtani időtöltés címmel. A játékok azonban nemcsak azt a célt szolgálták, hogy oktassanak, a morális nevelés számára is kitűnő lehetőséget nyújtottak és nyújtanak ma is, ha jól választjuk meg azokat és gyermekeinket megtanítjuk játszani…

Az a gyermek, aki tud játszani és elfoglalja magát hosszabb-rövidebb ideig, bizonyítottan jobb teljesítményt nyújt a tanulás területén is. A szülő felelősség ebben az esetben is óriási. Gyermekeink ösztönösen is arra törekednek, hogy részévé váljanak a környezetüknek, beilleszkedjenek abba. Ezért szabályokra van szüksége. Ha nem kap eligazítást, kitalál magának, ezzel számos jó és rossz viselkedési formát kreálva. A közös játék nagyon alkalmas arra, hogy a szülők által fontosnak tartott a szabályokat a gyerekek játszva megtanulják.

jatek2A játékokra épült iparág, a percenként megjelenő új játékok némelyike nem egyértelműen szolgálja gyermekeink szellemi és lelki fejlődését. A választás felelőssége is a szülőké. A tudatosságot ez esetben sem nélkülözhetik.

Kis unokám másfél éves. Lányomnak sok fejtörést okoz, hogy beszélje le a másik nagyszülőket arról, látogatásuk alkalmával ne halmozzák el unokájukat játékokkal. A gyerek a bőség zavarában szinte unatkozik, pedig korábban nagyon egyszerű dolgokkal órákig, elmélyülten játszott. Aki szeret rajzolni, nyomdázni, színezni, műanyag állatkákkal népesíti be a maga teremtette világot, amely a dzsungelt jelenti, megtanult, és szeret egyedül játszani.

Javaslom, nézzék át gyermekükkel együtt a játékokat. A sok játék, bármennyire is furcsa, felesleges lehet. Nem foglalja le a gyereket. A polcon, csak néhány, egymással cserélhető játék maradjon, amelyek fejlesztenek, gondolkodtatnak, kreatív ötleteket nyújtanak. A többit, elektromos kütyüt és egyéb — a bonyolult játékszabályokat alig követhetőket -, tegyék félre. Így a gyerekszoba „megtisztul”, a játékidő is szabályozottá válhat.

jatek-mom-meA bébi korúaknak a színes korongok, a biztosan a kézbe illő kockáknak az elérése, megfogása, felemelése jelent kihívást. Megtanulják kiterjedésüket, érzékelik súlyukat. A nagyobbaknak a színes ceruza, zsírkréta, jelenti a boldogság netovábbját. Üljünk gyermekünk mellé és egy nagy csomagoló papírra rajzolva teremtsünk egy, a babákkal és épített lego-autókkal beutazható játékvárost. Rajzoljunk parkokat, utakat, házakat. A játékautóval megtanulhatóak a közlekedés szabályai is. Beszélhetünk a viselkedési szokásokról, a köszönésről és még ki tudja hány témát érinthetünk a nélkül, hogy gyermekünk érzékelné az oktatást. Játszva tanulja meg a „leckét”.

Közeleg a karácsony. Jó alkalom, hogy előrelátóan gondolkodjuk, tervezzük meg az ünnepet! Amellett, hogy az ünnepi menüről gondoskodnak, a programokról sem feledkezzenek meg, a családi látogatásokat is egyeztessék. Az előrelátóbb szülők már korábban ajándéklistákat készítettek, milyen ajándékkal lepjék meg szeretteiket. Amennyiben játék mellett döntenek, ne maguknak, a gyermeküknek vegyék azt. Válasszanak úgy, közös játékot tervezve, hogy az időt se sajnálják, örömteli együtt töltött pillanatokat szerezve egymásnak.

Bp., 2015. december 10.

Pammer-Stella-life-coach

 

Pammer Stella
pedagógus, life-coach, a babamama.info szakértője
mobil: 06-20-390-3335
e-mail: stellapammer@gmail.com
KATTINTS IDE: Life-coaching